Már a hírekben is megírták, hogy drága lesz az egyetem

A továbbtanulás egy fontos lépés az ember életében. Ilyenkor nem csoda, hogy minden fiatal naprakész szeretne lenni, és már a tanév elején elkezdi követni a híreket, hogy az idén melyek lesznek várhatóan a legnépszerűbb egyetemek, milyen szakokon várható túljelentkezés, és ami a legfontosabb, milyen ponthatárokat jósolnak a statisztikák alapján.

Ezek mind-mind érdekes hírek és fejlemények, viszont sajnos ezzel egy időben a többi, kevésbé motiváló hír mellett sem mehetünk el. Azt rebesgetik például, hogy megint nagyon meg fognak ugrani az albérletek árai a lakhatási válság hatására. Ez pedig egyáltalán nem jó hír az egyetemisták számára! Viszont a mostani gazdasági helyzetben az sem jár sokkal jobban, aki felvételt nyer egy kollégiumba, mivel egyes hírforrások szerint a közeljövőben sok népszerű élelmiszer, illetve a tömegközlekedési jegyek ára is emelkedni fog.

A tandíjakról ezek után inkább nem is beszéljünk! A banki híreket még nem olvastam el, de kötve hiszem, hogy ne emelné egyik sem ezek után a kamatokat. Szóval a jóslatok azt súgják, hogy egyetemre menni drága mulatság lesz…

Ettől én nagyon megijedtem, mert nem akartam ekkora terhet rakni a szüleim vállára. Még fel sem vettek, de én már elkezdtem azon gondolkozni, hogy hostess diákmunka budapest szinte minden kerületében akad biztosan, mert ott aztán zajlik az élet, a rendezvényeken pedig elkelnek a kevésbé tapasztalt segítő kezek is.

Az igaz, hogy hostess diákmunka budapest városában akad bőven, ezért is fontos, hogy csak megbízható iskolaszövetkezeten keresztül vállaljuk el a megbízásokat!

Nekem a topiwork.hu-ra esett a választásom, méghozzá több szempont miatt is:

  1. Jókor jó helyen lehetünk

Vidékiként talán nehéz elképzelni, hogy Budapest mekkora város. Az ingatlanosok folyton azt mondták, hogy béreljük ki ezt meg azt a lakást, mert busszal, villamossal, metróval úgyis könnyen és gyorsan bejutunk az egyetemre. Ez azért nem mindenhol így van, főleg akkor nem, ha az ember siet és ingázni próbál a suli meg a munka között. A topiwork.hu ezért lehetőséget biztosít számunkra, hogy kerületek vagy települések szerint szűkítsük le az állásajánlatokat.

2. Home office lehetőségek

Van, akinek még ez sem elég, mert olyan sok tárgyat vesz fel, hogy kimozdulni nem marad ideje otthonról. A topiwork.hu számukra kínál alkalmi és home office lehetőségeket is, így nekik sem kell lemondaniuk a plusz zsebpénz lehetőségéről. Ha már az ösztöndíj nem elég – de azt el tudom képzelni, hogy az informatikus hallgatók körében ez a preferált opció.

3. Felkészít a diploma utáni életre

Azért is döntöttem első körben a hosstess diákmunka mellett, mert konkrét tapasztalatom nem volt, és szerettem volna látni, hogy milyen irányba szakosodok majd a tanulmányaimon belül, mielőtt megpályázok egy komoly gyakornoki pozíciót. Azt gondoltam, hogy ide egyszerű lesz majd az interjú, és elég, ha végig szépen mosolygok. A topiwork.hu honlapja viszont leírta, hogy hogyan szokott kinézni a többlépcsős kiválasztási folyamat. Ez bevallom őszintén, kicsit megrémített. Ugyanakkor a blogon belül rengeteg tippet és ötletet találtam a pályázatom sikeres elkészítéséhez. A diplomás állásokért sem lesz kisebb a verseny, ezért szerintem nagyon hasznos, ha már ilyenkor el tudjuk sajátítani a sikeres interjúk alapjait.

Na és akkor jöjjön a jó hír: hamar fel is vettek mind az egyetemre, mind pedig a megpályázott hostess állásra!